Zsid 1,1-6;
1Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, 2ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. 3Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. 4Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.

5Mert az angyalok közül kinek mondta valaha Isten: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged”, majd pedig: „Atyja leszek, és ő az én Fiam lesz”? 6Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt Isten minden angyala!”

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

… eredetileg a reményről kívántam megosztani önökkel a gondolataimat, de a remény nálam éppen végleg kifogyott, így most az angyalokról fogok beszélni.”

Így kezdte beszédét Krasznahorkai László a Svéd Királyi Akadémián, ahol átvehette a 2025-év irodalmi Nobel-díját. Magyarul elmondott beszédében a modern ember remény-vesztettségéről, a terrorról és a gonosz felemelkedéséről beszélt. Valamint arról is szólt, hogy szerinte „a jó soha nem éri el a csápoló Gonoszt”, s mivel a kettő között a határ elmosódott.  Beszélt arról is, hogy a „senki nem menekülhet a terror elől”.

Kilátástalan sötét jövő bontakozott ki mindezekből. Ám aki meghallgatta e beszédet, érezhette, valahol a sorok között, a ki nem mondott végtelen mondatokban, mégis ott bujkált a reménység Minden az után kiáltott: talán „nem veszett el minden remény ebben a sötét világban”, csak nem tudjuk, mikor tér vissza. Prófétai erejű mondatok ezek.

Pedig a remény ott van Betlehemben, a bombák földjén, ahol két ősi bibliai nép gyilkolja egymást. Ott van minden jászol állításban, feldíszített fenyőfában. Betlehemes játékban, amely valamiképpel el akarja mondani, át akraja adni az isteni csoda szép történetbe csomagolt eseményét: Nagyobb jött el, közénk az angyaloknál.

Karácsony ünnepének üzenete válasz minden emberi kilátéstalanságra. Azt kürtöli szét a világba: mégsem fogyott el a remény, mert karácsonykor Isten cselekszik az emerekért és nem az ember az „istenért”.

Bizony Isten kész helyreállítani mindazt, amit az emberi, önzés és bűn tönkretett. Karácsonykor Isten cselekszik, de a remény megszületéséhez mi is kellünk. Erre a cselekvő, aktív jelenlétre hív bennünket ez az ünnep.

Ugyanakkor e mai estén, méltán kerülhetnek figyelmünk homlokterébe az angyalok! A régiek és újak egyaránt. Mert a társadalom kitaszítottainak létezési fokán mindenütt ott lézengenek, azok, akik elesettségükkel Isten megváltó szeretének hiányát hirdetik. A szeretetet, ami belőlünk és a világból végleg kiveszett. Mint a Nobel-beszédből kitűnt, Ezek az elesettek az új angyalok.

Viszont az angyaloknál lényegesen többről szól a mai karácsonyi üzenet. A mégiscsak reményről és annak kifogyhatatlan ős forrásáról; a Fiúról aki ezen az ünnepen kész nekünk is megmutatni magát.

Világos egyszerű történetből bújik elő az üzenet… A bűnöktől megváltó isteni gyermek egy halálraítélt fiatal lány ölében fogant. Halálbüntetés azért várta, mert a kor törvényei szerint előbb szeretett mint szabadott volna neki. Már jegyességében áldott álapotba került.

Tudjátok, a Világ Megváltója nem is vállalhatta volna föl bonyolultabban, veszélyesebben emberi sorsunkat.

Ahhoz, hogy megszülethessen, kellett egy angyalokra és Isten üzenetére figyelő igaz ember: József. Aki másként álmodta Istent és nem hitt el mindent róla kritikátlanul. Például nem gondolta róla, hogy kegyetlen! József szívében a világ minden reménytelensée, kegyetlen terrpjának ellenében ott volt az Istenre való ráhagyatkozás, a bizalom, a hit, és a remény.

Máriát nem vitte a bíróság elé, hanem nyitott volt, meglátni a világ farkastörvényei között Isten rejtetten működő, megváltó és mindent megváltoztató szeretetét. Ezzel újragondolt mindent. Karácsony ünnepe bennünket is ilyen újragondolásra, újratervezésre hív.

A mai ünepen Isten ki szeretne hívni bennünket a szolásaink világából, a vallási és világi rituáléink közül. S ezek helyett egy nagyon bensőséges kapcsolatot kínál fel nekünk, amely az angyaloknál nagyobb Jézus Krisztussal való napi élő kapcsolat lehet. Mert e kapcsolat nélkül valóban végleg kifogyna a remény. Egyik csalódásból a másikba esnénk. Igen, Karácsony titka, csak ebben az Istenre figyelő, tőle újjat tanulni kész állapotban bontakozhat ki előttünk.

Mindenki ismeri karácsoy történetét, ennek ellenére sokak életéből hiányzik a karácsonyi történetből származó a békesség. Nincs Béke Betlehemben, mert gyilkolják egymást zsidók és arabok. Nincs béke Európában, mert az oroszok megtámadták Ukrajnát. S könnyen még nagyobb békétlenség lehet. De békétlenség van az országban fennálló állapotokmegítélése körül is. Tavasszal ismét küzdeni készülnek a hatalomért. Ez jó, ezért küzdöttünk, hogy szabad választások legyenek, csak ne essünk egymás torkának! Ne folyamodjanak nemtelen módszerekhez. Ha lehet, mondja az Apostol minden emberrel éljetek békességben!

De nincs béke addig a szívben, amígy a Megváltó helyett valami, vagy valaki uralja annak közepét. Pedig az üzenet egyszerű: „Szent békét hirdet a megváltó, akit minekünk küld az ég!” Isten békessége, ami soha el nem múló reménységet ajándékoz csak egyetlen döntésnyire van tőled Kedves Ünneplő Igehallgató. Megtalálod-e a karácsonyi történetben személyes érintettséged?

A világos és egyszerű szavakkal elbeszélt időtlen történetet, jelentősége abban van, hogy végtelen hatalmú, világokat alkotó Isten eljött közénk, és attól a csillagfényes éjszakától kezdve mindennap közelít hozzád, mert részt szeretne kapni életedből, amit neked ajándékozott.

Bár a csavargókkal, kitaszítottakkal egy szinten létező pásztor népek szólt az első karácsonyi híadás, annak címzettje mégis Te vagy! Mert Isten szándékában az áll, hogy a semmik, világot formáló tényezőké legyenek. Mert miután a semmik, elámultak Isten bátorságán, azon, ahogy kicsivé és törékennyé lett értünk, magunk is bátran legyünk Isten előtt kicsivé és erőtlenné. Vállaljuk fel, azt amit a világ előtt rejtegetünk. Adjuk oda neki gyengeségeinket, bűneinket, hogy magával vihesse azokat a Golgotára.

Emlékezzetek arra, milyen volt kicsinek lenni! Emlékezzetek gyermekkorotok karácsonyaira …

Mennyire jó ünnepek voltak azok! Gondold végig mi mident adott egy régi karácsony! …..Gondolom ez az emlékezés csupa jót takar! S talán azért van ez így,mert elfogadtad szüleid gondoskodását. Elkészítették neked az ünnepet, annak meglepetéseit. Nem neked kellet megteremteni ezt a békét, csak bele kellett érkezned. Szerintem ezért volt semmihez nem hasonlítható a gyermekkor karácsonya. S, tudod, amikor gyermeki lélekkel elfogadod Istent Mennyei Atyádnak és hagyod, hogy Ő gondoskodjon rólad, akkor ugyanez a csoda megtörténik.

S ezek után, soha nem leszel egyedül, mert veled lesz az, aki az angyaloknál nagyobb és az Atya engedi a Kisded Jézus felnőni szívedben. Így rá jössz, hogy ő tényleg Isten dicsőségének képmása. Isten szeretének ragyogása. Aki olyan mint a fénysugár, mely elválaszthatatlan a naptól, hiszen belőle nyeri erejét.

S vele együtt te magad is ragyogó féysugár lehetsz odatalálva napjaink szárnyaszegett kóborló angyalaihoz hirdetve számukra a reményt. Ez a mi küldetésünk, egyházban, családban, barátok között. Megköszönök nektek minden támogatást, amit ehhez a szolgálathoz nyújtottatok.

Most ez is hosszú ideig tartana, mindet felsorolni.. Köszönjük! De a legnagyobb segítség mégis az, ha miután szívedbe zártad Krisztus Békességét, azt ne tartsd magadnál, add tovább!

A karácsonyi történet eggyszerűsége, bennünket is pásztorokká tesz és Jézus imádatára hív. Mert amikor belefeledkezünk az isteni gyermek szépségébe imádatában elfelejtjük mindazt a, ami egymástól elválaszt, és amitől egymásnak esnünk és egy nagy család tagjaiként odatelepedhetünk mind az Isten által elkészített békességbe. Jézusban él tovább a remyény! Ámen

Brolly Tamás: Karácsonyra Csendül az ég: tiszta álom: / Ünnep van most a világon … / Itt fénylik az ünnep fája, / Telepedjünk mind alája …

Szép Karácsony, édes ünnep, / Rád nyitjuk ma a lelkünket … / Hozz örömöt boldog álmú / Tiszta szívű gyermekeknek … /

A pásztorok most köszöntik / Jászol – ágyán a kisdedet, / Eljöttünk, hogy elhozhassák / A régen várt ünnepet.

Jó volna most tiszta szívvel / Minden gondot elfeledni, / S szívünket a szívetekkel / Összebújva melegedni …

Vigyázzon az égi fény ránk / Fáradatlan, szüntelen, / S áldás védje napjainkat: / Az óvó kezű végtelen … 2020.12 14.

Ámen

 Jel 22,16-17

Ünneplő Testvérek!

Múlt, jelen és jövő kapcsolódik egybe ezen az ünnepen, amelyről egykor angyalok jövendöltek, majd mennyei seregek hirdettek meg a bethlehemi éjszakában. Ma 2022 karácsonyán itt mi mindannyian ugyanezt az angyali üzenetet halljuk. S ha kitárjuk szívünket A mennyből jövő előtt és őszinte gyermeki örömmel fogadjuk a hozzánk érkezőt, jövő ködébe vesző utunkat angyalok vigyázzák majd, míg mind célunkhoz nem érkezünk.

A múlt. Megszületett a Megváltó, akiről az imént olyan szépen szólt Ézsaiás. Ő az Erős Isten, a Békesség Fejedelme, a Csodálatos Tanácsos, az Örök Atya, akit Jézus Krisztus személyében ismert meg az emberiség. Ő az emberként megszülető Isten, akinek világra jöttén keresztül az Univerzum Alkotója és Ura, Teremtő Istenünk megmutatta természetének lényegét és meghívott bennünket követésére.

S máris itt vagyunk a jelenben, ebben a furcsa és ismét felfordult világban, amelyben mindenkor ritka vendég a békesség. Az elmúlt három évben szinte minden felfordult körülöttünk. Megrendült egészségünk, biztonságunk, a járvány, és a háború következményei miatt. Az enyhítő eső nélküli perzselő nyarak, és a ránk törő viharok nem ígérnek szebb jövőt.

Életünk egyik legfontosabb kérdése mégis az, emberként maradunk-e meg a próbák alatt? Vajon tudunk-e, akarunk -e Alkotónk szeretetében élni? Fontossá válik-e Ismét az, amiért életünket elnyertük e földön? Megmaradnunk felfelé, az Istenre tekintő emberekként? Vagy más irányt vesz sorsunk? Isten nekünk szóló ajándéka, Jézus pontosan e vészterhes időkben válik igazi kinccsé. Hiszen amikor a Krisztusban megjelent szeretett megéljük a családban, a rokonok között, a munka-, és lakókörnyezetben, Isten nekünk szánt álmát váltjuk valóra. Amikor segítünk az elcsüggedőknek, a bajba jutóknak, azzal Isten szeretetét és a jövő reményét visszük az elesettek közé. Éppen úgy, mint a jó hírt beharangozó angyalok. Így, e krisztusi szeretetben lesz közöttünk jelen a jó, a világ végezetéig. Amikor Jézust befogadjuk és engedjük szívünkben naggyá növekedni, azzal emberi méltóságunk őrizzük meg és átformálhatjuk vele a jövőt!

A Krisztusban megjelenő szeretet szemléltetésére hallgassuk meg Bruno Ferreronak A betlehemi róka című történetét:

Betlehem közelében élt egy róka. A pásztorok féltették tőle a nyájat, ezért éjjel-nappal őrizték. Mindig jelen volt egy őr. Ez nem tetszett a rókának, egyre éhesebb és dühösebb lett. Egy különös éjszakán a pásztorok megszokott életét soha nem látott fény és soha nem hallott hang tette változatossá. Az angyalok karának gyönyörű visszhangja töltötte be a levegőt. Gyermek született. Jelentéktelen kinézésű pufók kis rózsa. A róka elcsodálkozott, amikor látta, hogy a keménykötésű pásztor mindegyike odasiet az istállóba, a gyermekhez. Micsoda felhajtás egy jelentéktelen gyermekért! – gondolta a róka. Kíváncsi lett, de még inkább éhes, ezért óvatos léptekkel követte a pásztorokat. Amikor látta, hogy a pásztorok bemennek egy istállóba, elrejtőzött egy bokor tövében és várt. A pásztorok átadták az ajándékokat. Üdvözölték a szülőket, és gratuláltak nekik. Tisztelettel meghajoltak a gyermek előtt és eltávoztak. az ember és az asszony nagyon fáradt volt. Az események hatására kimerültek és elaludtak. A lopós hajlam nem aludt ki a rókában és besomfordált az istállóba. Nem vették észre, csak egyedül a gyermek. tágra nyílt szemmel nézte a róka nedves orrát, aki ravaszul kúszott előre. A róka kegyetlen és száraz szemei tágra nyíltak, és piros nyelve éhesen lógott szájában. Micsoda fejedelmi falat – gondolta a róka. Meleg lehelete a gyermek arcát érintette. Megfeszítette izmait és készült ráugrani a gyermekre. Ebben a pillanatban a gyermek egyik kezével megsimogatta a róka orrát. Először fordult elő, hogy valaki megsimogatta durva szőrzetété is. Olyan hangon, amilyet idáig még soha sem hallott, megszólalt a gyermek. –  Szeretlek kis rókám! Ekkor valami hihetetlen dolog történt a betlehemi istállóban. a ravasz róka szőrzete szétnyílott és a földre hullott. Alatta egy ember volt látható. Egy igazi testben élő ember.

A Jézusban közénk lépett szeretet egyetlen mosolyával, egyetlen érintésével, egyetlen tettével, [+] golgotai áldozatával képes volt átalakítani a világot. Ha megérint az ő története, akkor benned is   legyőzi a bűn és a  halál sötétjét. Leginkább akkor, és csak akkor, ha Jézust, a szeretetet valóban befogadjuk életünkbe. Minden Jézusról szóló igehirdetésnek az a tétje, vajon meg tud -e születni bennünk a benne való hit? Angelus Silesius bölcsessége nyomán szólva: Jézus akár 2022 szer is megszülethet Betlehemben, de elvesztünk, hogyha nem születik meg a szívünkben.

Ő a meghirdetett és láthatóvá váló hajnalcsillag! Az ő dicsőségének hirdetői a karácsonyi fények! Rá tekint az apostoli hit, Péter apostol írja 2 Pét 1, 19-ben: … egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. Felkelt-e már a hajnalcsillag szívedben? Ezen múlik jövőd.

A jövő, a mi biztos jövendőnk ebben a tiszta romlatlan jézusi szeretetben van. Ő a Bethlehemi Hajnalcsillag, a Dávid király házába ígért Messiás.

A jövő, a mi jövendőnk a vele való kapcsolaton áll vagy bukik. A te jövőd. gyermeked jövője, a keresztény családok és a keresztény egyház jövője is, rajta áll! E bakonycsernyei gyülekezetnek jövője is.

Mert miközben a világ történéseiben a béke, megszokott jólétünk és biztonságunk egyre messzebbre távolodnak el tőlünk, addig Isten szeretete ezt a Krisztusból fakadó eleven vízforrást az élet vizét Krisztus igéjében az evangélium üzenetében kínálja fel. A megváltó Krisztus az igében és a szentségeiben most is van közöttünk, itt van bennünk! S enyhülést, a lélek békességét hozza el a szomjazóknak!

Amikor beengeded szívedbe ez a jézusi szeretetet, ez a szeretet kivesz Téged e világ legfontosabb erőinek hatalma alól! Ezzel a találkozással már itt és most az Isten Országában élsz! Abban az országban, amely nem e világból való és nem e világi eszközökkel érvényesíti akaratát. Az a hatalom rejt el téged oltalma alá, amely felette áll minden vesztünkre törő erőnél. S amíg a világ hatalmasságai egészségünkkel, az időnkkel és pénzünkkel, kufárkodnak, addig Isten szeretete csupán szívünkre tart igényt. Szívünket megerősítve, Isten szeretetében őrzi meg életünk. Jézus tehát egyetlen mosolyával, egyetlen szavával, egyetlen tettével, [+] Golgota képes legyőzni bennünk mindent, az életünk egészét fenyegető valóságot is. Jézus a mi igazi jövőnk! János Apostol Mennyei Jelenésekről szóló könyvének sokszor nehezen érthető soraiból egy az egy üzenet világos: Ma, amikor szólt, ne keményítsd meg szíved, hanem gyermeki hittel fogadd szívedbe őt! Ámen

Read More »Két hegy, három útegyengető

Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvérek!

igehirdetés ApCsel 20, 32-35 alapján 2022.10.23.

Iskolai ballagásokon közkedvelt vers az evangélikus Reményik Sándor Mi mindig búcsúzunk című verse, amelyet ilyenkor hallgatva a didergős őszbe forduló táj is mélabúsabbá tesz talán. Amikor most meghallgatjuk e verset már előresietett szeretteinke is gondolunk, akiktől a búcsú a legjobban fáj. Reményik Sándor: Mi mindig búcsuzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, –
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

A mai vasárnapra kijelölt igében szintén egy megható búcsúzás pillanatait érhetjük tetten. Pál apostol elköszön a Milétoszi gyülekezeti vezetőktől. Pál nem kertel. (Az előzmények során) világossá teszi számukra, hogy ez a búcsúzás örökre szól: így fogalmaz: „többé nem látja arcom senki.” ApCsel 20, 25 Aki már olvasta igénk leírását emlékezhet rá, mindenkit nagyon felzaklatott ez a kijelentés.

Pál apostol mégsem hasvadász módon fogalmaz ennyire nyíltan. Hanem éppen azért, mert ezzel jelzi, mennyire komolyan veszi azokat az embereket, akik őt körül veszik. Milyen nehéz nekünk is sokszor őszintének lennünk, a körülöttünk lévőkkel. Egy súlyos betegnek meg tudjuk-e mondani a visszafordíthatatlan hírt. Kit akarunk kímélni amikor titkolózunk? Őt vagy saját magunkat is becsapva valami elérhetetlenbe reménykedünk? Sokszor jobb egy őszinte, tiszta diagnózis, amelynek következtében méltóságteljesebben indulhatunk a jövő felé. Igaz ez például a közösségeinkre nézve is.

Mondok is erre egy éppen aktuális példát:

Tegnap a Székesfehérvári Egyházmegye rendezésében ökumenikus imádsággal emlékeztünk meg az 1956-os forradalom hőseiről és áldozatairól. Az ünnepi beszédben dr. Vizi László tanár, rektor helyettes úr kiemelte mennyire veszélyes volt az a totalitárius bolsevista rendszer, mint a történelem első olyan totalitárius diktatúrája, amely az emberek gondolkodásmódját és hitét is ki akarta sajátítani. Ennek az eszmének következménye volt az egyházak minden erőforrástól való megfosztása. Kezdve a humán erőforrásoktól (megfélemlítések, bebörtönzések), szellemi-lelki erőforrásokon át, amit az iskolák és rendek bezárása jellemzett, az anyagi erőforrások megszüntetéséig, ami jellemzően a föld és ingatan vagyon elvételét jelentette. Ebből a legtöbb egyházközség, gyülekezet még mindig nem tudott talpra állni.

A rendszerváltás óta olyan sokat dolgozunk azon, hogy gyülekezetünk önfenntartóvá váljon, de mindez ideig még nem sikerült. Függünk állami támogatásoktól, és olyan emberek jóindulatától, akik valójában nem is tartoznak hozzánk. S ez a helyzet mindenkinek kényelmes. De ez a kényelem halálos. Mert Isten angyala ránk tekintve azt mondja rólunk, mint a Szárdiszi gyülekezetnek: „az a neved, hogy élsz közben halott vagy.” Jel 3, 1 De mégsem keseregni szeretnék ma ezért, hanem, Pál apostolra figyelve együtt keresném veletek a megoldásokat.

Amikor Pál elbúcsúzik egyben végrendelkezik is és ebben megosztja szeretteivel életének és sikeres működésének titkát is. Azt kérve, hogy követői, szintén hasonlóan kitartók legyenek.

Az nem jó, amikor egy vagy két embere támaszkodik egy közösség! Úgy a jó, ha a teherviselést megosztjuk! Pál elmegy, de a lelkülete és az őt mozgató erők ott maradhatnak. S nekünk, amikor az előttünk lévő nehéz időkre gondolunk ezekből az erőforrásokból kell még több. Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra! A presbiter, a gyülekezeti elöljáró elsősorban magát gondozza. lelkisége tekintetében legyen igényes, Bibliás ember, aki nem csak hallgatja és tanulmányozza az Írást, de el is kéri annak értését, magyarázatát.

A milétoszi keresztények és a bakonycsernyei keresztények élete is akkor lesz teljes, ha ott maradnak a forrás közelében, ha Isten igéjéből táplálkoznak. ha nem az Isten gondolatai táplálják lelkünket, akkor teljes bizonyossággal más gondolatok más eszmeiség fogy oda tolakodni hozzánk, és szépen lassan átveszi a szellemi irányítást fölöttünk. S a dráma az, hogy ehhez ma már nem kellenek fegyverek, elnyomó hatalmi gépezet, mint egykor az Állami Egyházügyi Hivatal vagy a rettegett államvédelmi hatóság az ÁVO. Ma elég, ha trendi reklámokat és műsorokat nézzük, vagy hallgatjuk! Az a rendszerváltás után egy egész nemzedék agyát programozta át, az Istenre figyelő élet helyett az anyagi világ mindenhatóságába és örökkévalóságába vetett hitre. Ami ugye még a fizikai törvényeknek is ellene mond.  Mert ha nem volna átprogramozva a gondolkodásmódunk, azt igazán beláthatnánk, jelenleg nincs két földünk, hogy minden rajta élő ember annyit fogyasszon mint mi! Ezzel szemben az apostol egyféle revíziót, ez rosszul hangzik, reformációt ajánl nekünk!  „³²Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között.

Örökség a szentek között, micsoda nézőpont váltás ez! Kedves Testvérek! Az e világi szükségletek, és szűkösségek feletti aggodalmat az Isten által nekünk szánt szentségi élet felé fordítja át!  Az Isten Országában való életet, amelynek legcsodálatosabb jelképe, sőt valósága Krisztus Urunk keresztje!

Jézus Krisztus nem nézte istenségét vagy annak hatalmát, megüresítette önmagát. Emberekhez lett hasonlóvá, hogy magunkra ölthesse emberi létezésünk nehéz terheit. De tovább is ment ebben az önátadásban, ön kiüresítéseben. A társadalom leggyűlöltebb emberei közé is elment, hogy megszentelje őket jelenlétével. Önzetlen, minden számítástól mentes szeretetével, végül emberi társadalmunk legalján lévőkkel is közösséget vállat. A gonosztevők és számkivetettek közé sorolták Őt, ott halt kínos halát. Megváltó halált. Megváltson bűntől, előítéletektől, az anyagiak szeretetétől. Amikor ő a mi tanácsadónk, akkor bizonyosan nem fogunk meggondolatlanul ítélkezni, mások fölött, hanem jézusi lelkülettel új emberként, új közösséget építünk fel.

Bizony sok tanulni valónk lenne még tőle, de a megszentelt élet kezdete az, amikor több időt töltök el az élő Jézus közelében, mert nincs más lehetőségünk, mint ő. Ő az, aki legjobban érti félelmeinket, fájdalmainkat, ő pontosan azért lett emberré, hogy megismerhető, hogy közeli Istenünk legyen. Egy megszólítható és szimpatikus Isten. Aki nem uralkodni kíván felettünk, hanem az életünk részeként együtt szeretne velünk menni az úton.

Isten igéje, és Jézus Urunkra, mint testé lett igére figyelünk, akkor ő lesz, aki betölti szellemünket, lelkünket, újra építhet bennünket! Újra felépítheti közösségeinket, amelyek talán kevésbé ragaszkodnak az épített és tárgyi örökségekhez, de jobban a lelki és szellemi kincsekhez. Gáncs Péter püspök úr a most megjelent Evangélikus Életben így ír erről: „Görcsoldó, féleleműző, vigasztaló erő rejlik az apostoli bizonyságtételben arról az Úrról, akinek itt és most is van hatalma, hogy építsen és örökséget adjon. Amint erről börtönből írt levelében is hitet tesz Pál: én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. ¹²Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt. ¹³Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem. Fil 4, 11-13

Mindenre van erőm, és ez a minden valóban mindent jelent. Tárgyi, közösségi és lelki, valamint szociális valóságunkat is megújító mindenható a mi Istenünk. Minden körülményben, minden órában és helyzetben hat és formál. Ehhez csak annyi kell, több időt töltsünk el a közelében. Ahogy én nézem, amilyen idők jönnek a napi, a heti találkozásainkat fokoznunk kell hozzá, hogy megszentelődjünk, s javunkra, boldogságunkra változzunk! Ámen