Jelenvaló örömhír
Közös gondolkodásunk középpontjában ma a megbocsátás áll, mégpedig az alapján, ahogy azt Krisztus Urunk, mindenkori tanítványaira hagyta a Miatyánkban. A magyarázatos Biblia olyan szépen és egyszerűen szól erről az imáról, amelynek ötödik kérésében egyformán hangsúlyos szerepet kap a bűnbocsánat Istentől való elkérése, valamint a bennünket megbántó, ellenünk vétkező embertársainknak való megbocsátani tudás képességének elkérése Istentől „A Miatyánk, – már külsőleg is, de belsőleg igazán – a közepe, a szíve a Hegyi Beszédnek, amelynek követelményei csak olyan mértékben válnak érthetővé és teljesíthetővé, amennyire valaki ezen imádság lelkületét magába fogadja és elkezd abból élni.” Magyarán mindazok értik és képesek örömmel megélni a Hegyi Beszéd tanításait, akiket Jézus Krisztus bevon abba a titokzatos, és semmi máshoz nem hasonlítható szeretet közösségbe, amely közte és Mennyei Atyánk között van. Egészen bizonyosan sokkal többet kellene olvasnunk, ezt az evangéliumot, hogy gondolatai és tanításai által megerősödjünk hitünkben és Krisztus hűséges tanítványaiként képviseljük ügyét a világban.
Pilinszky János e gondolatot is érintő írását az eltérő történelmi környezet ellenére is aktuálisnak érzem: „Küszöbön élünk, korfordulón, az idők sürgetését érezzük mindannyian. Mintha egy új Noé bárkáján kellene átmentenünk múltunk legjavát,” … – írja, majd így folytatja:
„A reménység és bizalom a keresztény ember legkorszerűbb erénye a mai „biztató válságban”. A kereszténység, az Evangélium: a jelen utópiája. Az igazi keresztény: a jelen látnoka. „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. A Miatyánknak ez a nyomatékos jelene, ez az evangéliumi praesens imperfectum (folyamatos jelen), ez a jézusi hasonlíthatatlan jelen idő, ez a mi igazi jövőnk, örökkévaló békénk és boldogságunk.” Pilinszky János: A többi már Istené 1963 febr. 24. Új Ember
Jó lenne ma is az evangélium folyamatos jelenidejűségében élni, ha mindig életünk vezérfonala lenne, még ha sokak számára ódivatúnak hat is. Mivel az evangélium, nem e világból való, drága lelki kincs, a mulandó értékek világában soha nem lesz modern és haladó! Divatos is csupán ideig óráig lehet. De éppen olyan, mint a só, melynek íze, jelenvalósága nélkül képtelenség volna élni.
Az ötödik kérés
Az Úr imájában megfogalmazott ötödik kérés kiválóan példázza értékét az evangélium jelenlétének nélkülözhetetlenségét. „Mindennapi kenyerünket ad meg nekünk ma és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek… Értjük ezt? Az itt, nagy tudatossággal használt „és” kötőszavunk értelme szerint életünk életben tartásához a mindennapi kenyér mellé vétkeink bocsánatát is el kell kérnünk. S amit magunknak kérünk, azt másnak is oda kell tudnunk nyújtani. E végtelenül egyszerű tanítás gyakorlatba való átültetése mégis szinte lehetetlen feladatnak tűnik. Gondoljunk csak a Gonosz szolga példázatára, amelynek tanulsága gyakran ránk nehezül. Magam tekintetében örömmel és felszabadultan nyugtázom az evangélium erejét: Isten, nekem Jézus Krisztus Kereszt-áldozatáért megkegyelmezett nekem. Ám amikor adós társaimmal találkozom, akik vagy kérik, vagy nem az én bocsánatom, valami megmagyarázhatatlan módon mégis képtelen vagyok őket úgy felemelni, felmenteni bűneik adós- rabszolgaságából. S ezzel kezdetét veszi egy mindenkit megmételyező rossz hangulat. A gyűlölködés aztán elkezdi táplálni a bűnök spirálját, s az megnövekedve, mint valami fékeveszett tornádó kiszaggatja helyéről életünk békés tereit. Elvisz és az enyészetté tesz mindent. Mindezt csak azért, mert a jó keresztények szívét nem hatotta át az evangélium szépsége, nem érintett meg bennünk annak mélysége.
Mennyi házasság siklik félre, mert hiányzik belőle a Krisztus szeretetére való ráhangolódás. Véget nem érő birtok viták, egy-egy barázdáért. Testvérháborúk. Nem hozok konkrétabb példákat, mert tele van velük az életünk. S ami igazán elszomorító, sajnos tele van vele gyülekezeti közösségeink élete is.
Illyés Gyula szörnyű fegyverének ismerete, használata mintha kiveszett volna a ma élők tudatából:
Minden ütésed, átkod
Hiába ellenem.
Szörnyű a fegyverem:
Megbocsátok.
Elveszett bűntudat, elvesztett öröm
Hová tűnt életünkből az evangélium folyamatos jelenvalósága? Bűntudatunkkal együtt vesztettük el. Az irgalmas Istenbe, a könyörülő Atyába vetett bizalommal együtt tűnt el sokak életéből.
Olyan sok Istentelenséggel, s ennek következtében embertelenséggel találkozunk ma, hogy azt hisszük Isten hátat fordított a világnak. Pedig ez nem így van. A mai nap bevezető zsoltára másként beszél Isten jelenlétéről: Nagy a mi Urunk és igen hatalmas, bölcsessége felfoghatatlan. Zsolt 147,5 Fölemeli az Úr az alázatosakat, de porig alázza a bűnösöket. Meggyógyítja a megtört szívűeket, minden sebüket bekötözi. Az Úr megnyitja a vakok szemét, és fölegyenesíti a görnyedezőket. Az istenfélőkben gyönyörködik az Úr, azokban, akik kegyelmében bíznak. Zsolt 147,6.3; 146,8; 147,11
Isten bölcsessége szeretetén nyugszik. Ez a szeretet figyelmes, soha meg nem szűnő és következetes. A bűnt bünteti, a bűnösön könyörül. Isten felé forduló alázat nélkül mindez érthetetlen. Bűneink ismerete, bűneink tudata nélkül ez a kegyelem nem értelmezhető, nem lényeges, nem fontos. Érthetetlen és elérhetetlen! Megbocsátás ott van, ahol bűn is van, mert a tökéletesek nem szorulnak bocsánatra és kegyelemre. Modern világunk sok tökéletes emberből áll! Talán éppen Felügyelő úrral beszélgettünk az állás interjúk tapasztalatairól.
Mindenki oly bölcs és értelmes ma. Alig akad kivétel. Mindenki mindenhez is ért. Ennek megfelelően természetes könnyedséggel a vezérigazgatói juttatást igényli.
Igen. A játszi könnyedséggel elérhető ismeret, a társadalmi mobilitás, és a tékozlóan pazarolt nyersanyagok által biztosított könnyű élet hamis önképet ad. Már-már Nietzsche ember feletti emberének illúzióját kelti. Így bizony nehéz a másikban meglátni Isten esendő gyermekét, azt, aki hozzánk hasonlóan vétkezhet és vétkezett.
Minden a szükségünk a Szent után kiált
Tolsztoj: Háború és béke című regényében a Katajev történetében szereplő öreg fegyenc még egy másik világ, másik életszemléletét tükrözi. Egy olyan rendet, amelyben még a társadalom alapvető normáit megvető számkivetettek lelke mélyén is ott szunnyadt szakralitás, a megváltás utáni vágy.
A foglyok arról beszélgetnek kit miért ítéltek el. A gyilkosság miatt elítélt öreg így szól: „Én kedves barátaim csak magam és az emberek vétkéért bűnhődök. Mert én nem oltottam ki senki életét, a máséhoz ujjal sem nyúltam … Én, édes barátaim, … magam miatt nem búsulok. Úgy néz ki, meglátogatott az Isten. Csak egy a bánatom, azt mondja: sajnálom az én páromat meg a gyermekeimet.” (– így az idézett.) Ám a gyilkosság valódi elkövetője is hallgatja mindezt. Mélyen megrendül az öreg fájdalmán és hitén. Bocsánatát kérve a hatóságok előtt is bevallja tettét. Az öregen viszont előbb könyörül meg Isten, mit a földi hatalmasságok…
Megváltó változás
Játszunk el a gondolattal, mielőtt még mindent elpusztító szélvésszé nő bennünk a harag a keserűség, milyen jó volna egyszerűen csak megbocsátani, megrázni magunkat. Előzékenyen úri asszonyok és úri emberek nagyvonalúságával, vagy mély megfontolás utáni nagy sóhajtással kimondani e legnehezebb szót: Megbocsátok. És nem duzzadna, a minden elsöprő ár, elejét vehetnénk a gyűlölködésből eredő betegségeknek…
Ha mindannyian újra a Jézus Urunk által meghívott szeretet közösségben élnénk az Atyával, hogy ne csak elfogadjuk a „könnyen” megkapott bűnbocsánatot, hanem meg is értsük, drága gyötrelmes kínok között megszerzett váltság és szabadság az. Krisztus kínjaira, gyötrelmeire gondolva, legyen nekünk is bátorságunk elengedni mások vétkeit, legyenek szabadok ők is.
Sok bűnünk van, nekünk keresztényeknek, de ezek közül a legnagyobb az, ha elhagyjuk az evangélium ránk bízott kincsének hirdetését, és azt az egyszerű, Istenre hagyatkozó életet, amely Isten szeretetére figyel, az ő bocsánatából él, és az ő bocsánatából éltet másokat. Miért ne élnénk azt az életet amelyet, Jézus hagyott ránk?! Ámen
Atyánk! Taníts bennünket igéd szerint élni, hogy örömünk teljes legyen és amiképpen Te megbocsátottál nekünk, mi is megbocsássunk az ellenünk vétkezőknek! Ámen
Szarka István
(Komárom, evangélikus imaház, 2020.08.23.)