Szeretett tanítvány
Jézus Urunk tanítványai közösségében is voltak olyanok, akik közelebb álltak a Mesterhez. János apostolt a Szentírás egyenesen a „szeretett tanítvány” jelzővel illeti.
Ma az ő első levelének záró sorait olvashattuk. Érdemes odahaza végi elolvasni az ő leveleit. Ezekben gyönyörű hitvallással mindenkit az Istennel való közösségre biztat. S ez mai fő gondolatunk is. „Hogyan érezhetem magam Isten gyermekeként? Biztonságban érzem-e életem, szeretteim életét, attól, hogy tudom én Isten gyermeke vagyok!”
János apostolnak, hatalmas boldogság jutott osztályrészül, Isten Fiának barátjaként. E boldogság oly nagyon feszítette őt. Nem tarthatta magában ezt az örömet. Ma sincs más célja, Jézus barátaivá, kedvenc tanítványaivá szeretne tenni bennünket. Egész levelét derűs jó hangulat hatja át, és ebben nekünk is részünk lehet! „Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen.” (4. v.)
Az apostoli hitvallást megszívlelve, örömöt ajándékozó közösségünk lehet Jézus Krisztussal és általa magával Istennel! Az apostol tehát Isten szeretetének hullámhosszára szeretne ráhangolni bennünket. Mert a sokféle szeret közül (a sztrogé, mint rokoni szeretet, a xénia vendégszeretet az erosz a testi szeretet, az embertársi szeretet filantrópia) szeretetfogalmai között egyedül az Isten szeretete, az agapé szeretet olyan, amely viszonzást nem váró önfeláldozó szeretet. Erről bővebbet az első Korinthusi levél Szeretethimnuszában olvashatunk. Ez a szerettet megvigasztal, átformál, Isten országának állampolgáraivá tesz bennünket. Ez a levél szándéka!
De az Istenhez tartozás kérdésében, mindig is létezett egyféle hamis biztonságérzet. Sokan úgy hiszik elvégeznek egy vallásos minimál programot és azzal máris Isten gyermekeivé lesznek. Pl.: keresztség, konfirmáció, évi egy -két istentisztelet. Házi asszonyok tudják, mennyire tisztít a mosógép a minimál programban, és mit képes elvégezni amikor minden extrát lefuttatunk.
Jézus barátaivá, szeretett tanítványaivá, nehezen leszünk a minimál programmal. Ezzel szembesít a levél végén található négy meglepő állítás.
1, aki Istentől született, nem vétkezik, sőt … az megőrzi önmagát, és a gonosz meg sem érinti.
2, mi, – mondja az apostol – tudjuk, hogy Istentől vagyunk, viszont az egész világ a gonosz hatalmában van.
3, tudjuk, hogy Isten Fia, eljött, értelmet adott nekünk, mivel mi megismertük az Igaz Jézus Krisztust, ezért mi benne vagyunk. Az Ő igazsága a miénk lett!
4, Ő az igaz Isten és az örök élet. És még egy jó tanács: Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól!
Szeretném, ha ilyen erős önbizalmam és hitem lenne. De félek tőle a hamis önbizalom itt is hatalmas bajok forrása lehet. Aki Istentől született nem vétkezik? Sajnos tapasztalataink nem ezt mutatják! A Szentírás is megjegyzi Isten népéről: „Romlottak és utálatosak tetteik, senki sem tesz jót. Isten letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent. Mindnyájan elpártoltak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem. Zsolt 53,3-5
Ott a farizeus és a vámszedő jézusi példázata, a farizeus az oltár előtt áll, mellét döngeti, hogy ő milyen jó ember. A másik, a megszálló hatalomnak dolgozó vámszedő, még az oltárra sem emeli tekintetét, mert nyomasztják bűnei. Mindketten Isten népének gyermekei, de kettőjük közül ki lesz Isten igaz gyermeke? Tudjuk a választ… aki reális helyzetlátással, önismerettel rendelkezik, aki jól látja helyzetét változni, változtatni akar, ebből adódóan őszinte bűnbánata van.
Úgy tűnik hitünk gyakorlása szempontjából is kétféle embertípus létezik, az egyik elégedett azzal ami van, és önelégülten szemléli azt. A másik állandó önvádban, keserűségben él. Az „igazra” az önteltség veszélye leselkedik. A bizonytalanra a kétség.
Az „igaz” dölyfösségében lenézi azokat, akiknek nem ilyen erős a hitük. meggyőződésük. A bizonyosság nélkül élő ember viszont tele van kétkedéssel. Szerintem egyik szélsőség sem vezet üdvösségre! Mert aki áll vigyázzon, el ne essék! 1Kor 10, 12
Szeretném, ha ilyen erős önbizalmam és hitem lenne. De félek tőle a hamis önbizalom itt is hatalmas bajok forrása lehet. Aki Istentől született nem vétkezik? Sajnos tapasztalataink nem ezt mutatják! A Szentírás is megjegyzi Isten népéről: „Romlottak és utálatosak tetteik, senki sem tesz jót. Isten letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent. Mindnyájan elpártoltak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem. 5 Zsolt 53, 3-5
Annak aki felületesen olvassa János levelét, úgy tűnhet János apostol az első hibába esett, amikor ilyen merészen közzé teszi: mi tudjuk, hogy az Istentől vagyunk!
Ha az embert és az emberi szándékokat vizsgáljuk, könnyen észre vesszük, soha nem csupán fekete-fehér minden, Anthony de Mello egyik abszurd egypercesében elmésen szemlélteti ezt:
Két ember egy pap és egy sírásó imádkozni ment a templomba. A pap verni kezdte a mellét, és elragadtatva felkiáltott: – Uram, én vagyok a legalávalóbb ember, méltatlan a kegyelmedre. Semmi sem vagyok, csak egy nagy üresség, könyörülj rajtam! Nem messze a paptól állt a sírásó, aki érzelmeinek kitörésében szintén verni kezdte a mellét, és felkiáltott: – Könyörülj rajtam, Uram! Bűnös és semmi vagyok! Mire a pap gőgösen megfordult: – Na, nézd már: Ki az, aki itt semminek képzeli magát!
De vajon ki az igazi alanya János apostol kijelentésének? Az ember, vagy a valóságos emberré lett Isten Fia, Jézus Krisztus? Ha az emberre nem illik e kijelentés, akkor ez kizárólagosan, csak Jézusra vonatkozhat!
Arra a Jézusra, aki a Szentlélektől fogant, Istentől született, ezért nem vétkezett Ebben az értelemben hirtelen a helyére kerül minden! Feloldódik a talány!
Az az ember, aki Jézus Krisztusban van, aki vele szoros életközösségben, napi ima és ige kapcsolatban létezik, Pál apostolhoz hasonlóan el tudja mondani, „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus!” Gal 2, 20 Annak minden bűnét, minden tévedését megbocsátotta Krisztus. Szent cserét hajtott végre. Elvette minden bűnöm, és odaajándékozta nekem az ő szentségét. Tehát nem önmagamtól vagyok jó. Nem önmagamtól vagyok tökéletes, hanem Jézustól, aki nekem bűnbocsánatot szerzett a kereszten.
Tehát Isten háza népe, Isten gyermeke vagyok, mert ő él bennem. (Az úrvacsora, az amikor Jézus önmagával táplál.)
Isten gyermekivé, Isten háza népévé nem a hagyomány, nem a rítus, hanem az élő kapcsolat tehet bennünket. Új misztikára van szükségünk, Annak felfedezésére, hogy a Szentlélek keresztségünk által bennünk munkálkodik! Ahogy Jézus Krisztus személye társa és üdvössége volt az apostoloknak, úgy társunk és üdvösségünk a Jézusról szóló hitvallástétel is! Így van, így lehet közösségünk Krisztussal! Ámen