Urunk szentelj meg minket igéddel, a te igéd igazság! Valásek Jázmin teológus hallgató igehirdetése
Sok száz évvel ezelőtt, elődeink minden vasárnapnak külön nevet adtak. Ezt, a mait oculinak nevezték
el. Latinul ez annyit tesz, hogy szemek. Szemek vasárnapja. Szemek vasárnapján hadd elevenítsek fel egy sokak számára ismerős idézetté vált mondatot. „Jól csak szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” – egy bizonyos kontextusban hangzik el ez a mondat A kis herceg c. műben. A kis róka arról beszél, hogy időt kell szánni egymás megismerésére, megszelídítésére. Idő kell, ahhoz, hogy megismerjünk valakit. Azt is mondhatjuk, hogy jól csak akkor látja az egyik ember a másikat, ha a belső tulajdonságait ismeri fel. Ez az, amit nem lát a szem.
Keresztelő János minden keresztyén ember példájává lett azáltal, hogy:
- meglátta Jézust
- mint tanú, bizonyságot tett róla
- bizonyságot tett róla, mint Isten Bárányáról, aki elveszi a világ bűnét
Keresztelő János meglátta Jézust, és felismerte Őt. Jézus már korábban is ott állt a tömegben, de csak másnap ment el Jánoshoz megkeresztelkedni. Ebben a közeledésben ismerte fel János a Megváltót: ő hozzá jön Jézus. Jézust mi is azáltal ismerhetjük meg, hogy eljött hozzánk. Ez a megismerés mélyen érintette Jánost, és nem tudott semlegesen szólni róla, hogy ő az, akiről eddig prédikáltam. Feltört a szívében a figyelemre méltó, csodálatos hitvallás és ennek hatására tudta kimondani, hogy „Íme az Isten Báránya…”. Ebben státuszban már tanúvá is válik, hiszen ő látta egyedül a Szentlelket leszállni Jézusra és rajta megnyugodni. Neki megadatott, hogy lássa a jelet, amit más nem. „Jól csak szívével lát az ember.” – János is a szívével ismerte fel Jézust, hogy ki is Ő valójában.
A megismerkedésben mindig szerepet játszik a megismertetés is. „Ismertess meg vele!” –talán gyakran hallottuk már ezt a mondatot embertársainktól. De milyen jó ezt egy olyan ember szájából hallani, aki korábban még nem ismerte Krisztust, és arra kér, hogy „Ismertess meg vele! Szeretném megismerni Őt!” Keresztelő János is ebben látja feladatát, annak ellenére, hogy nem beszélhet régi ismeretségről. Mint unokatestvéréről valószínű, tudott, ám itt egy másfajta ismeretségről van szó. Kétszer is elhagyja a száját, hogy „Én nem ismertem őt…”. Csak a találkozás után ismerte fel Jézus valós személyét, azt, hogy Ő az Isten Fia. Ismeretségük akár így is jellemezhető: Én eddig is ismertem őt, de most ismertem meg csak igazán, most látom, hogy ki is ő valójában. Jézus, az Isten Fia. És a felismerés lényege. Ez a szózat hallatszott a mennyből, miután megkeresztelkedett. „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.”. János evangélista nem beszéli el Jézus megkeresztelkedését, hanem már megtörtént eseménynek veszi. Szűkszavúan írja le a keresztséget, nem rajzolja meg a környezetet, nem tesz említést a sokaságról, aki körül veszi őt. Nem hoz egy negyedik változatot Jézus megkeresztelkedéséről, helyette arra koncentrál, amit teológiájában fontosnak tart. Nem a keresztségen van a hangsúly, hanem azon, hogy bizonyságot tesz Jézus kilétéről az emberek előtt. Azt mondja, hogy látta, és bizonyságot tett, hogy ismertté legyen. Elhangzott szavainak, tetteinek, sőt a Lélek munkájának értelmét és célját is abban látja, hogy Jézust, mint Isten Fiát megismerjék, illetve, hogy Jézusban Isten Bárányát ismerjék fel.
A mi életünk Jézusról való tanúskodásában is meghatározóak lehetnek olyan dolgok, amiket mi nem is tartunk fontosnak. De bizony, a tanúskodó személynek is fontos szerepe van. Egyszerű igehirdetésünk, vagy személyes bizonyságtételünk is eszköz lehet Jézus megismertetésének. Örömmel tölt el minket, keresztyéneket, ha megismertethetjük Jézust, Isten Bárányát egy olyan emberrel, aki eddigi életében tartózkodott tőle vagy szem elől tévesztette.
Keresztelő János egyrészt útkészítőként, másrészt első tanúként áll előttünk. János feladata abban állt, hogy Jézus útját előkészítse. Hirdesse azt, hogy jön utána egy férfi, aki nagyobb nála és aki a világ bűnét eltörli. János vízzel keresztel és nem tulajdonít nagy értéket a maga tevékenységének. Azonban mégis világosan látja, hogy Jézus az ő vízzel való keresztelése által lesz ismertté Izrael előtt. Tudjuk, hogy Jézust valóban a Jordán vizében való megkeresztelkedése emelte ki az ismeretlenségből. Maga János is akkor ismerte meg Jézust, amikor megkeresztelte és látta, hogy megnyílik az ég és galamb formájában leszáll rá a Lélek és megnyugszik rajta. Látta és tanúvá vált, hogy Jézus az Isten Fia. A kereszten szenvedő Isten Fia felé mutat. János már nem látta meg a keresztet, hiszen addigra már halott volt, ám szolgálata mégis ebben érte el a végső értelmét. A látásból, a felismerésből fakad az igazság. Isten igazsága.
Az „Isten Báránya” kifejezés hallatán a legtöbb embernek a bárány példaértékű szelídsége, ártatlansága jut eszébe. Pedig ez valójában arra az áldozatiállatra utal, amit leölnek és feláldoznak a bűnökért. Az állatáldozás témája az egész Szentírást átszövi, mert „vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat”. -olvashatjuk a Zsidókhoz írt levélben. Ugyanakkor, ha az Ószövetségre gondolunk: az első testvérpár Kain és Ábel áldozatot mutattak be Istennek, akinek azonban Kainé nem volt elfogadható, ugyanis gyümölcsöt hozott. Ezzel szemben testvére, Ábel elsőszülött bárányaiból áldozott, ami kedves volt az Úrnak.
Amikor az áldozat hitből került bemutatásra, bűnbocsánatot eredményezett. Talán van, akiben felmerül a kérdés, hogy ma már miért nem mutatunk be állatáldozatokat? Azért nincs szükség állatáldozatra, mert Jézus a legvégső, legtökéletesebb áldozat. Keresztelő János ezt véli felfedezni, amikor ezt mondja: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!”. Jézus váltsága egyrészt megszűnteti az áldozati szertartást, másrészt pedig lehetetlenné teszi azt az Isten-keresést, amelynél fogva az ember valamilyen ajándékkal, áldozattal vagy más „jócselekedettel” igyekszik elnyerni Isten jóindulatát és kegyemét.
Ahogyan az állatok, úgy Jézus Krisztus is hibátlan volt, vétek nélküli, aki önmagát adta értünk és a mi bűneinkért. Ő az egyetlen, igazi áldozati bárány, akit Isten rendelt el és tett áldozattá. Pál apostol szerint „azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2Kor 5,21). Amíg az ószövetségi áldozatok csak jelképesen képviselték az emberek bűnét, addig Jézus Krisztus valóságosan magára vette a világ terhét, és ezzel feleslegessé tett minden további áldozatbemutatást.
A keresztény ikonográfia a Bárány képét mindig győztesként ábrázolja. Benne megtalálhatók ugyan a korábban említett áldozati állat sajátosságai, de ezzel egyetemben benne van a Jelenések könyvének győzelmes Bárányáról szóló üzenet is. Az áldozati Bárány képe Jézusra alkalmazva nem is állhat másként előttünk, mint a húsvéti, győztes, zászlót tartó bárányé. Az áldozati, ám mégis győztes Bárányra tekintve mi is erőt meríthetünk a mindennapokra. Azonban választás előtt állunk: vagy elfogadom azt, amit Isten értem tett, az Ő Szent Fia által, és minden erőmmel azon vagyok, hogy méltó legyek a felszabadítására és kövessem Őt, vagy nem fogadom el és keresek valami más magyarázatot, ami megnyugvást adhat egy rövid időre.
Ha elfogadom nem lehetek borúlátó, pesszimista, mint aki mindent csak a szenvedés és a bűn komorságán át szemlél. És nem lehetek derűlátó, optimista sem, mint aki csak az egyszer s mindenkorra vélt felszabadulás feletti örömben él. A keresztyén ember reálisan szemléli a világot: látja a világ bűnét, de látja azt is, aki mindezt elveszi és új életet ad. Keresztelő Jánoshoz hasonlóan, vegyük észre mi is Jézus Krisztust, és általa fogadjuk el Isten vezetését és szeretetét. Ámen
Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy elküldted Jézus Krisztust, a te Fiad, aki valóságos Isten és valóságos ember létére eljött értem erre a földre, meghalt a bűneimért és feltámadt azért, hogy új életem legyen. Add, hogy kitudjam nyitni és betudjam fogadni Őt a szívembe! Ámen