Olyan időket élünk, amelyek nem kis túlzással nevezhetők sorsfordítónak, olyannak, amely új világrendet, új szokásokat kialakító életmódot hoz magával.
Néhány évvel ezelőtt nem gondoltuk volna még azt, hogy a rendkívül nagyra értélkelt egyéni szabadságjogokról önként lemondunk? Vagy azokat az állam által korlátozni engedjük? Ez alatt a mindannyiunk érdekében meghozott járványügyi rendelkezésekre gondolok. A kötelező maszkviselésre, a szociális távolságtartásra, az utazási és kijárási korlátozásokra. A közérdek, egyéni szabadságjogok felett. Ez egészen új világ, új szokások kialakítására kényszerített bennünket. Fegyelmezettséget és türelmet igényel tőlünk.
Október végén, amikor a természet színpompás ruháját méltóságteljesen leveti magáról, sorra követik egymást szívünknek kedves ünnepeink. Ezeknek sorában ma, a reformáció emléknapjáról emlékezünk meg, arról a napról, amelyen Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezte 95 vita tézisét. Holnap pedig, mindenszentek és halottak napi ünnepek következnek. Előre sietett szeretteink sírjai mellett elidőzve, felékesítjük azokat, és hálát adunk Istennek értük. Ebben az időszakban a mulandóság és örök élet kettősségének feszültségében reméljük, szemléljük sorsunkat.
Ma sem Luthert szeretnénk ünnepelni, hanem elsődlegesen Istennek a reformáció folyamatában nekünk felkínált ajándékait. A reformáció örökségét, amely mindenre kiható változást hozott. S ez a változás amely életünk minden területére kihatással volt. Isten igéjében rejtőzött. S ezt vegyük szó szerint. Mert Isten igéje, valóban el volt rejtve az emberek elől. A Szentírás a középkor végén, több más ősi irattal és műalkotással egyetemben kiszabadult fogságából. Recenziók és az anyanyelvi fordítások révén közkinccsé válhatott.
Ma Jeremiás próféta üzenetét olvashatjuk. Jeremiás hasonlóképpen Lutherhez és reformátor társaihoz, nagyon sokat szenvedett Isten üzenetének továbbadásáért. Nyissuk fel az Írást és lássuk meg belőle, milyen sorsfordító üzenetet tartalmaz számunkra ezen az ünnepi órán! Mert Isten megszenteli minden pillanatunkat, amikor igéje fölé hajolunk, hogy azt tanulmányozzuk. Isten igéje nélkül csak élménykeresztények lennénk, írja Csemely Péter akadémikus Hogyan tiszteljük meg az ünnepnapot című blog bejegyzésében.
1, Első gondolat: Nemcsak a közelben vagyok Isten – így szól az ÚR –, hanem Isten vagyok a távolban is! Nagyon jól ismerjük mit jelent az, amikor közel lehetünk szeretteinkhez, s milyen az, amikor kényszerűen távol kell lennünk tőlük. Folyamatosan átéljük, elszenvedjük a karantén bezártságát, az önkéntes távolságtartásba vonulást. Tudják milyen nehéz fel nem keresni az idős szülőt, nem megölelni a szeretett barátot, és testvért! Távol lenni rossz! A tőlünk való távollét szívet szorító érzését Isten is elszenvedi.
Szomorú, amikor gyermekei valamilyen számára érthetetlen okból, nem látogatják, nem keresik a vele való közösséget. Isten századokon keresztül próbálkozott azzal, hogy az ő szeretetét közel vigye népéhez. Adott számára olyan vezetőket, akik értették Isten szavát, napi lelki kapcsolatba voltak vele ezért jó irányba tudták vinni az egész közösségüket.
Később amikor a többi népekhez hasonlóan országot és biztonságos hazát kaptak, akkor Isten helyett királyokat választottak vezetőknek, hogy olyanok legyenek, minta többi másik nép. Isten mindezt megengedte számukra, de prófétákat is adott számukra, akik időről időre figyelmezték a királyokat és a népet, ha eltértek Isten szándékának útjairól.
Aztán amikor fogságba kerültek bűneik miatt, akkor lejegyezték az atyák hagyományait. Mindazt, amit Isten közelében vagy éppen Istentől eltávolodva átéltek. Így lett az övék az írásba foglalt örvény, a parancsolat. Amíg hallgattak az írás szavára, amíg a törvény szellemében éltek nem volt semmi gondjuk. Később mégis letértek Isten törvényének útjairól. Ekkor határozott úgy Teremtőnk, hogy egyértelmű, és világos jelet küld az egész emberiség számára. Ez a jel egyszülött Fiának Krisztusnak a világba való elküldése volt. Hogy az olykor közel, máskor pedig távollevő Istent egészen elérhetővé, egészen közelivé tegye.
Jézus Krisztus megszületése és megváltó halála után elkövetkező évszázadok azzal teltek el, hogy Isten Jézus Krisztusban megjelent szeretetét sok hitvalló mártír vitte egészen közel a sokistenhit, a babonaság és a bálványimádásban kiutat kereső emberek számára. A mártírok vére az egyház magvetése lett. (Tertullianus egyházatya) A Római birodalom nyugati felében kialakuló feudalista Európában és természetesen keleten is, az egyház, erősen intézményesedett. Mozgalmi jellegében rejlő erőt elveszítette, s bár hatalomra tett szert, de Isten eredeti szándékától, – nyugodtan kimondhatjuk – eltávolodott.
Mint ismeretes, Luther Márton, a Szentírás doktoraként megelégelte korának visszaéléseit. Witenbergi teológiai tanárként és Ágoston-rendi szerzetesként egyházát féltő, Isten útjaira vissza vezetni akaró lelkülettel. Megelégelte a búcsúcédulákkal és Isten szerető kegyelmével való visszaéléseket és e napon közzé tette 95 tézisét. Ezzel elindította a reformáció folyamatát, amely vallási, kulturális és társadalmi, sőt gazdasági megújulást hozott az egész emberiség számára. E folyamat nem volt teljesen békés, sok ember adta oda életét Isten igéjének igazságáért. De a harcik lecsendesülésével, új kor vette kezdetét.
Az eddig elmondottak szerin azt láthatjuk, hogy van egy bizonyos hullámmozgás az emberiség történetében, vannak korok, amikor egészen közel érezzük magunkhoz Istent és Isten meghamisítatlan üzenetét. Majd jön korszak, amikor felcseréljük Isten Országának dicsőségét a földi kincsekért, hatalomért és gazdagságért. Ilyenkor mindig szükséges letenni az egyén, a társadalom, és természetesen benne az egyház életét és gyakorlatát, tanításait az Isten üzenetének mérlegére. S mindazt, ami nem állja meg a helyét, el kell onnan távolítani. mert különben nem kerül hozzánk közel Isten!
S most, itt ennél a pillanatnál őszintén tekintsünk bele a jeremiási üzenetbe. Vannak emberek és vannak korok,a melyben elferdítik, ügyesen a saját javukra kamatoztatják Isten üzenetét. A kapitalizmus által fémjelzett modern kor, uralkodik a természet javain, az élővilágon az emberi és természeti erőforrásokon. Ezek megszerzéséért véres háborúkat folytat. Ahelyett, hogy művelné és őrizni a földet! S ezért nem csak a nagytőkések, a világ leggazdagabb elitjét terheli felelősség, hanem minden embert!
2, Ebből az első gondolatból logikusan következik a második is. Vajon én most a jelenlegi helyzetemben közelinek, vagy távolinak érzem magamhoz az Istent? S ha távol érzem magam tőle, vajon mennyire engedem közel magamhoz őt? Megértem-e, hogy Jézus Krisztuson keresztül egészen személyesen meg szeretne szólítani engem is. Ma is ezt teszi és a válaszomra vár!? Hidd el, ő nem fordított hátat Neked, nem fordított hátat az emberiségnek. Igen is fontosak vagyunk neki!
Nem csak nekem vannak álmaim, hanem Istennek is van álma rólam. Szeretné én életemet, főként lelkemet biztonságban tudni. Lelkem akkor van biztonságban, ha nem terheli a bűntudat, ha nem mardossa az önvád. Mi emberek, nem csak Istentől idegenedünk el, hanem egymástól is. Amikor keresztezzük egymás útjait, olyan gyakran átlépünk a másikon, szavainkkal és tetteinkkel bedöngöljük a másikat a földbe. Gyakran együtt élni sem tudunk úgy, hogy ne bántanánk meg a másikat, és ne akarnánk uralkodni a másik felett! S bizony, ahogy a történelmi példák és egyéni zsarnokok példái sorjázzák, még Isten üzenetét is kisajátítjuk, kiforgatjuk, hogy abból hatalmi tényezőt kovácsoljunk. Ez örök gyakorlat, s nem csak Jeremiás kortársai engedtek ennek a kísértésnek.
Két nyilvánvaló kijelentés
3, Isten azonban úgy döntött, hogy a világban való jelenlétéről, közellétéről két teljesen egyértelmű kijelentést ad. Az egyik kijelentése igéje, amelyről Luther és munkatársai, (no meg a korszak humanista tudósai elővettek és az anyanyelvi fordításokkal) közkinccsé tették.
Isten annyira van hozzád közel, amennyire közel van hozzád igéje? Ott van, ott lehet szívedben és ott lehet a szádon! Szólhatsz vele vigasztalásokat. teremthetsz vele békességet. Gyógyítást adhatsz vele egyénnek és közösségnek. Az Efezusi levél erre biztat: teljetek meg Lélekkel, 19mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak,” Ef 5, 18-19
A második teljesen nyilvánvaló kijelentése Istennek önmagáról, és az egész világot átölelő szeretetéről, Jézus Krisztus. Krisztus egy Isten igéjével, Ő maga az ige tiszta és igaz világossága. …az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. … … ő jött el a világba. a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. 12Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében. Ezt a gyermeki biztonságot, ezt a gyermeki létet kínálja fel újra számunkra Isten a reformáció ajándékaiban, az igében, a helyes módon ünnepelt úrvacsorában, és a Jézus krisztussal való személyes kapcsolatban. Végül megint Csemely Péter gondolatát idézem: A Jézusban élő ember számára minden nap minden perce jellé változik. Isten közelségének a jelévé. Ha jelnek tekintjük minden napunkat, akkor Isten jele ránk lesz vésve. Szeretet sugárzik ki belőlünk, a Jézus szeretete.”
Csak ez, Jézus szeretete lehet egyedüli válaszunk, világunk minden bajára. Csak ezzel mehetünk elébe az egymást és a világunkat elpusztító gyűlöletnek. Ámen