Új teremtés. Ez a fejezet címe, amiből a mai igénk hangzik. Új teremtés. Azt hiszem, a régit sem ismerjük igazán. Nem tudjuk, csak elképzelésünk van róla, hogy milyen volt az első teremtés a maga eredeti valójában. Nem tudjuk, milyen lehetett, amikor még csak világosság és sötétség volt. Vagy hogy milyen lett volna egy olyan földön élni, ahol még nincsenek állatok és növények. Vagy hogy milyen lehetett az első „vasárnap”, az ünnep teremtésének napja, amikor még semmi nem ékelődött az ember és Isten, az ember és felebarátja közé, amikor még közvetlenül hallották az Úr hangját, amikor még nem szégyellték magukat, és nem akartak elrejtőzni Isten vagy egymás elől. Csak azt ismerjük, hogy mivé vált ezt a hajdani, eredeti teremtés. De nem ismerjük az új teremtést sem. Sok képet találunk róla a Bibliában, ideális, otthonosságot adó képeket. Olyan, mintha a vágyak összefoglalása lenne. -Mégis mennyivel több! Nem az emberi szükségletekből alakul ki ez a kép, nem mi formáljuk olyanná, amilyet szeretnénk látni, hanem Isten az, aki olyan olyat teremt, amire szükségünk van. Néha meseszerűnek tűnnek ezek a képek, talán túl távol állnak a hétköznapjaink valóságától. És Isten mégis azt mondja: „Megtörtént!” Vagy ahogy az előző versben olvashatjuk: „A trónon ülő ezt mondta: Íme, újjáteremtek mindent. És így szólt: Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!”
Örök élet vasárnapja van. Isten örök voltára mutat rá ez a két vers, hiszen összekapcsolja a múltat a jelent és a jövőt. Ő az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Nem igazán tudjuk ezt elképzelni, hiszen a mi életünk kezdete és vége egészen más. Meghatározható, pontszerű, szinte egészen kézzel fogható. Isten azonban önmagában a kezdet és a vég- a létezés kezdete és vége. Akkor vagyunk a helyünkön, jó helyen Isten előtt, ha ezt a mérhetetlenül nagy különbséget felismerjük. Ha Istent Istennek tartjuk, komolyan vesszük. Az istenfélelem szót gyakran egyszerűen istentiszteletre fordítjuk, így talán kevesebb kérdést vet fel bennünk, megnyugtatóbb és barátságosabb. De akkor tudjuk csak helyesen tisztelni Istent, ha tudatában vagyunk hatalmának. Ha felismerjük, hogy Ő Úr mindenek felett, hogy előbb volt, mint bármi, és hatalmasabb mindennél. Akkor tudjuk csak igazán tisztelni, ha emlékeztetjük magunkat, hogy az Ő kezében van az ítélet, és hogy nincsen semmi, amit erényünkként, érdemünkként felmutathatnánk előtte.
Ez a pár soros ige nem csupán az időbeli végletességet, végtelenséget mutatja, hanem Isten személyének végletességét és végtelenségét is. Hiszen látjuk, hogy Isten az, akinek hatalma van minden felett. Aki képes az egész világot megteremteni, eltörölni, majd újat teremteni. Ő az, akinek kezében van az életünk, nem csupán a földi létünk, hanem az örök életünkről való ítélet.
Az ítélet kérdése az elmúlt hetek igéiben többször is elénk került, és azt hiszem, mégsem jutunk végleges megértésre, nyugvópontra ebben. Egészen egyszerűen azért nem, mert az ítélet nem az ember dolga, hanem kizárólag Istené. Nem tudjuk, hogy mi alapján vétetik fel az egyik mezőn dolgozó munkás, és hagyatik ott a másik. Nem tudjuk, hogy mi alapján hívja meg Isten az egyik malomban őrlőt az országába, és hagyja ott a másikat. Maga az Úr mondja, hogy „a ti gondolataitok nem az én gondolataim… amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én gondolataim a ti gondolataitoknál”. És hála Istennek, hogy ez így van. Hála Istennek, hogy nincs beleszólásunk a magunk vagy mások feletti ítéletbe. A jó és gonosz szolga példázata ad számunkra támpontot, és némiképp vigasztalást is: Kettőjük között a legnagyobb különbség, hogy az egyik meggyőződésből, elköteleződésből végezte a feladatát, mert meghatározta az egész életét a gazdával való kapcsolat. A másik csak félelemből cselekedett, és amint úgy vélte, hogy a gazda nem látja, ellene fordult. Az igaz szolga nem azért menekült meg, mert hibátlanul végezte a munkáját, hanem mert az Ura ott élt a szívében, és ez látszott meg a cselekedetein. Számomra az is nagyon bátorító, hogy nem az kap dicséretet, aki már mindennel készen van, hanem azt írja az ige, hogy „boldog az az ember, akit ilyen munkában talál az ura”. Több helyen is olvassuk, hogy legyünk készen, mert nem tudjuk, hogy mikor jön el az Úr, és nem tudom, hogy van-e a testvérek között olyan, aki azt érzi magáról, hogy ő kész keresztény, kész hívő. De boldog az az ember, akit ilyen munkában talál az ura.
Látjuk (vagy legalábbis sejteni véljük), hogy Isten mennyire hatalmas, de azt is látjuk, hogy mennyire közel jön hozzánk, apró emberekhez. Nem akar távol maradni, hanem mellénk lép, és vízzel, az Élet vizével kínál. Szinte hihetetlen különbségek. Új világot teremt, és közben vizet ad a szomjazónak. Ő, aki szavával teremt, akinek még csak meg sem kell magát erőltetnie, hogy mindent létrehozzon, vagy helyrehozzon, odafigyel a megfáradt, elcsüggedt, megszomjazott vándorra, és az élet vizét adja neki.
Bőséggel adja. Számlálatlanul. Méltatlanul. Nem a kemény munkánk megérdemelt béreként, hanem ingyen. Édesapám mindig azt szokta mondani, hogy semmi nincs ingyen. Azért valamikor máskor fizetünk- vagy itt: Valaki más fizet érte. És valóban, Jézus nagyon drágán fizetett azért, hogy nekünk az Élet, az Éltető víz ingyen legyen. Így mondja azt is, hogy aki győz, az örökölni fogja mindezt, annak Istene lesz, ő pedig a fia lesz. Nem mintha magunktól képesek lennénk győzni a gonosz felett, a halál felett, vagy minden kísértés felett. Krisztus az, aki győzelmet aratott mindezeken. Az fog örökölni, aki a győztes Krisztushoz tartozik. Akit részesít a maga győzelméből. Ingyen adja az élet vizét, méltatlanul, ahogy a fiúságot, az örökséget is méltatlanul kapjuk. Számunkra ingyen, mert az árat Krisztus fizette meg érte.
Így adja ezt minden szomjazónak, aki az Élet vizével akarja a szomját csillapítani. Aki a tiszta hitet, az igazi életet keresi. Nem a mostanin akar egy picit javítani, valahogy elviselhetőbbé tenni, nem félmegoldásokban reménykedik, olyan „üdítő italokban”, amelyek az adott pillanatban talán jól esnek, de később még nagyobb szomjúságot okoznak.
Kedves Testvérem, mire szomjazol? Mivel szeretnéd a szomjúságodat csillapítani? Bármi megteszi, ami a kezed ügyébe kerül?
Jézus az Élet vizét nyújtja Neked. Ne add ennél alább! Az az Isten, aki újat teremt, aki az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég, kézben tartja az életünket -kezdetétől a végéig, sőt még annál is tovább. Ő az egyetlen tiszta forrás. Élj Belőle, élj Vele! Ámen.
Takács Hajnalka, V. éves teológiai hallgató, Bakonycsernyén elmondott igehirdetése, Örök élet vasárnapján: 2121.11.21.