Tanítás a felelősségről

 Kedves Olvasók!

Igehirdetés Ez 18, 1-9 alapján 2022.09.10.

Amikor nehéz idők elé nézünk, talán nem árt egykissé jobban megkérdezni azokat az embereket, akik nálunk többet éltek. S ők elmondják számunkra mit jelentett az ő korukban a megpróbáltatás, és miként tudtak úrrá lenni azon. Bizonnyal sokat tanulhatunk tőlük. Sőt ezen a gondolaton tovább indulva megvizsgálhatjuk a náluk még régebben élt emberek leírásait, történeteit és tanításait, hogy lássuk az ő küzdelmeiket és okuljunk általuk.

Az imént felolvasott 2500 éves tanítás, az egyéni felelősség felvállalására bíztat. A babilóniai fogságba hurcolt nép saját helyzetükért az elődöket hibáztatta. Hallunk ilyeneket bőben manapság is. Amikor az elmúlt rendszer hibáit soroljuk fel, a mai nyomorúságainkért. Amikor egy embert, vagy egy világbirodalmat egy ellenséget egy szövetségest szapulnak, csakhogy valamiképpen elhitessék velünk, mások a felelősek jelen helyzetünkért. A bölcs kevés szóból ért.

Vajon mikor látunk olyat, amikor valaki feláll és végre vállalja tettei következményeit? Viszont, ha jól figyeltek még ez a mondat is másokról beszél és nem az egyén az én felelősségem felvállalásáról. A mi felelősségünk felvállalásáról.

A korabeli népet teljes egészében áthatotta az egy nemzet tudata, ami azt jelentette, ha egy ember vétkezett, mindenki vétkezett. ha egy ember egy vezető került a bálványimádás, a tisztátalanság, a kapzsiság bűnébe, azzal az egész közösséget tette alkalmatlanná arra, hogy Isten előtt emelt fővel megálljanak, mint az ő szeretett népe. Ezért jött a büntetés. Nagyon úgy tűnik a „Mások vittek rossz utakra engem.” Sláger sokkal régebbi, mint gondoltuk.

De abban biztosan segíthetnénk egymást, hogy olykor elmondjuk a másiknak azt, mit gondolunk az ő bűneiről, mert a sajátjainkat nehezebben vesszük észre. Persze ez nem lesz népszerű tett. barátkozni azért ne egy ilyen hosszú lajstrommal induljuk el.

Minden lélek az enyém, mondja itt az Úr. Az apák lelke is és a fiak lelke is. A politikusok lelke éppen úgy, mint a választóké. Mi tehát mindannyian felelősek vagyunk abban mennyire élünk Isten törvényei szerint. De saját egyéni tetteiért mindenki maga felel. ³Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az ÚR –, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen.

Beszéltem arról is a régiek bölcsessége segítségünkre van a nehéz időkben. Erről a következőt gondolom: Az egyéni felelősség felvállalása koránt sem csak a magánélet és a közélet tereire terjed ki, hanem legalább annyira kiterjed arra is mit hiszünk. Hol van a mi gondolkodásunk életfilozófiánk. Szeretjük azzal áltatni magunkat, hogy mi egy keresztény ország vagyunk. De ha ez valóban így lenne, akkor egy kicsivel több keresztényi megszólalást, szeretet irgalmasságot várhatnánk el a mindennapokban. A családban, a házastársak között, a szülő és gyermek kapcsolatban. Vajon milyen Isten az, akiben mi hiszünk? Olyan, aki igazságtalan és akkor is büntet, ha nincs rá oka? Vagy olyan Istenben hiszünk, aki olyan, mint Jézus? Kereszténynek lenni azt jelenti Jézust követem. Olyan próbálok lenni, mint ő! Amilyen az irgalmas Samaritánus volt, aki nem nézte, hogy ellenséges és hitetlen nép közül való szenvedett bajt, időt pénzt szeretetet áldozott egy teljesen idegenért és ellenségért.

Mondjátok csak szerintetek fegyverekkel és erőszakkal meg lehet változtatni valakit? Jobb útra lehet téríteni? Így legfeljebb csak szolgaságra lehet kényszeríteni, ami ellenállást haragot, majd tartós gyűlöletet munkál ki.

A feltétlen szeretet meghajlítja a szívet.

Lehet sokan hallgatták azt az édesanyát aki a minap betelefonált az egyik kereskedelmi rádió délelőtti adásába és elmondta történetét. Hogy mindenféle büntetéssel megpróbálta rávenni gyermekét a tanulásra. De csak kudarcot vallott, hiába emelte meg szavát vagy csapkodott, büntetett ezer módon a helyzetük csak rosszabb lett. Rosszabb eredmények jöttek és már alig volt szavuk egymáshoz. Majd miután elment a falig, változtatott. Nem szidta, nem korholta, hanem elkezdte őt apró dolgokért dicsérni. Milyen szépen írtad le azt az egy mondatot… S azután azt vette észre, hogy gyermeke elkezd egyre jobban teljesíteni. S végül az anya kérdezte meg tőle, mi történt veled fiam? Ó anya, neked olyan kis dolgokkal is örömöt lehet szerezni, szeretem, amikor örűlsz.

S ez így működik mindenhol. Ahol nem tud működni, ott a kitartással van baj, a feltétel nélküli szeretet odaadásával. Krisztus urunk is elment a „falig” amikor már nem voltak elegendők a szeretett szavai, a józan észt megcélzó tanítások, a farizeusokkal folytatott eszmecserék, a szeretet tettei a gyógyítások és a kenyér szaporítások.

Az életét is odaadta azért, amiben hitt! És amiben hitt az mi vagyunk, az emberiség. S az emberiség részeként teérted és énértem. Ez a haragszom és megbüntetlek nem működik. Akinek ilyen az Istenről alkotott képe nem Jézus Atyában hisz! Hanem valami másban. Fontos volna ezt a fejünkben és a szívünkben gyorsan rendbe tenni! Nehogy ez a hamis istenkép akadályozzon meg benünket a boldogságban.

S a végére csak eljutok oda, ahol kezdtem. A nehézségekkel kétféleképpen lehet megküzdeni. Egyedül, vagy ezzel a másik, ezzel az irgalmas és szerető Istennel, Jézus Krisztussal.

• Ha benne élünk és ő mibennünk akkor, más hova helyeződik életem értékrendje.
• nem a külső körülmények lesznek a fontosak, hanem a belsők a lélek birodalma, az ő országa és nem lesz annyira fontos mit eszünk, vagy iszunk, mivel táplálkozunk, mert az ő jelenléte be fog tölteni minden szükségünket.
• Magam is úgy kezdek el élni, mint a példázatbeli Samaritánus, észre veszem embertársam igazi szükségét és segítem őt. S miközben támogatom földi szükségleteiben, Jézust mutatom meg neki, hozzá vezetem el.

A régi szövegek és történetek fontosak, de nem mindenben igazak és alkalmazhatóak: Maga Pál apostol mondja, aki igazi törvényismerő volt.  Ha Isten „olyan törvény adatott volna, amely képes életet adni, valóban a törvény alapján volna nekünk igazságuk   (a megigazulás Gal 3, 22.)  De a törvény és a büntetés csak arra képes, hogy megmutassa, mindenki esendő addig, amig egy nagyszerű felismerés következtében meg nem kapta, el nem fogadta Isten igazi ajándékát, a legnagyobbat a Jézus Krisztussal való élő közösséget. Mivel Isten igazi ajándékát benne kaptuk meg. Ezért ajándékoznak az emberek karácsonykor! Talán, mivel az ajándékot talán könnyebb megvenni, mint így élni?  (Szarka István János)