Skip to content

Pedagógus kirándulás

A 2023/24. tanév, s különösen annak vége annyira intenzív volt óvodánk életében, hogy a minden évben szokásos pedagógus kirándulás is későbbre csúszott. A költségvetés, ballagás, a tanévzáró istentisztelet, családi nap és az intézményi ellenőrzés után viszont nagyon is jól esett egy lélegzetvételnyi szünet. A gyönyörűen felújított dégi Festetics Kastélyt és annak bámulatos parkját látogattuk meg. Majd a Székesfehérvári Városgondnokság által üzemeltetett Sósótó Látogatóközpont mindennapi madár és állatvédelmi munkáját ismerhették meg. Majd a Szárcsa vendéglő ízletes fogásai mellett bőven volt időnk lezárni a múlt történeteit és felkészülni az előttünk álló nem kis feladatokra, hiszen a következő tanév az építkezésről, a bővítésről a szervezeti fejlesztések előkészületeiről fog szólni. Kedves Hölgyek! Kedves Munkatársak! Köszönjük szépen az igényes, professzionális és elhivatott munkát, amelyet lélekkel végeztek! Isten áldjon és segítsen benneteket ebben a szolgálatban, támogassa és segítse a hit megélését és továbbadását úgy a családban, mint ebben a gyönyörű szolgálatban!